Csodaidők 1 – Az ogfák vöröse

"Jól megírt, izgalmas kalandregény. Érdekes és árnyalt karakterekkel dolgozó családregény. Az emberiség űrkorszakában játszódó utópia, melyben korunk sok ideológiai-szellemi konfliktusára láthatunk rá a szerzőnő jóvoltából. Ez mind együtt: lebilincselő és értékes olvasmány, amelyet tíz éves kortól 100 éves korig bárkinek bátran tudok ajánlani. (...) egyet szeretnék még mindenképpen kiemelni: a nyitottságát, toleráns szellemét. Ez párhuzamosan érezhető a könyv narratívájában – három eltérő helyzetű karakter szemszögéből láthatjuk ugyanazokat az eseményeket, és így a szereplők igazságai relativizálódnak – , és a vallási és világi fanatizmusok elutasításában. Számomra a könyv legszórakoztatóbb jelenetei azok voltak, ahol az álszent és pöffeszkedő szentfazékok lelepleződtek és megszégyenültek. „Ateista lelkem” repesett, és így minden ellenérzés nélkül nyitottá váltam a valódi hívő közösség-család értékeinek elismerésére és befogadására is."

"Tetszik… …, hogy senki sem fekete vagy fehér jellem, hanem gyönyörködhetünk a szürke árnyalataiban (Nem, nem arra utaltam, ennek a könyvnek köze sincs ahhoz a könyvhöz!) …, hogy egyrészt látjuk a gazdasági-társadalmi hátteret, ami a valóságban is minden háború alapja, és itt is van szerepe a történetben, de valahogy az író nem tolja túlzottan az arcodba. …, hogy van vallás ebben a jövőbeli világban, fontos is, és mégsem tolakodóan van ábrázolva, hanem csak ecsetvonással felfestve, szinte említés szintjén. … a felvázolt társadalmi rend, ami egyszerre tudja azt, hogy jó és nem jó a benne élő embereknek. (Már említettem valamit a szürke színről fentebb, igaz?)"

"Amikor először olvastam, egy kicsit én voltam Judy, aki csak egy nagy, boldog családra vágyik. Aztán ahogy telt az idő, egy kicsit Yaan lettem, idealista útkereső a nagy világban. Csak remélem, hogy egyszer egy kicsit Giin is leszek, bölcsebb és megfontoltabb, mint aki most vagyok."